#tippek és tanácsok

A csalók egyre rafináltabbak, és nem adják fel egykönnyen

2024. január 26. péntek

A Kiberpajzs összefogás alapító tagja a Rendőrség újabb tapasztalatot osztotta meg honlapján. A csalók nem adták fel a próbálkozást, több fronton is támadtak, és a sértett végül beadta a derekát, és megadta a netbankos adatait. Az alábbiakban tanulságul osztjuk meg a történetet:


A későbbi áldozatot egy ismeretlen személy hívta fel, és közölte vele, hogy kisorsolták egy nyereményjáték nyerteseként, amivel több mint egymilliárd forintot nyert. Csupán annyit kellett volna tennie, hogy hozzájusson a „nyereményhez”, hogy belép a netbankjába, és megadja a jelszavát. A hívott fél ekkor közölte a hívóval, hogy nem játszott semmilyen játékon, és semmiképpen nem adja ki a jelszavát, majd bontotta a vonalat.


Pár perc elteltével ismét csörgött a telefon, és ekkor már egy ismert lakossági bank ügyintézőjeként mutatkozott be a hívó. Kérdezte a sértettet, hogy a közelmúltban keresték-e gyanús tranzakciókkal, aki elmondta, hogy csalók az imént akarták megszerezni a netbankos belépési adatait, de ő azokat nem adta ki. A hívó ezután arra kérte a sértettet, hogy ellenőrzésképpen lépjen be a web-banki felületére, és kövesse a kapott utasításokat. A sértett sajnos vakon követte a telefonon kapott instrukciókat. Annyit észlelt, hogy ennek során nagyon sok SMS-t kapott a pénzintézettől, amiket aztán jóváhagyott, illetve megosztott a vonalban levő „banki ügyintézővel”. A több óráig tartó hívás végén még arra kérte a telefonáló, hogy majd később menjen be személyesen is a bankjába, és ott is egyeztessen. Ezt a sértett meg is tette, és ekkor közölték vele, hogy számlájáról közel 3 millió forintot emeltek le különböző bankkártyás vásárlásokkal. A csalók kriptovalutás és egyéb internetes vásárlásokat hajtattak végre a sértettel, akit rávettek arra is, hogy a jóváhagyó SMS-eket is elfogadja.



A Rendőrség tanácsai:

· Utasítsa el a nyereményjátékokkal és befektetési lehetőségekkel kapcsolatos kéretlen telefonhívásokat, bármilyen egyszerű és könnyű pénzszerzésről, meggazdagodásról szólnak is!

· Ne végezzen idegen kérésére semmilyen banki műveletet, ha bankbiztonsággal kapcsolatban keresik telefonon, mindig visszahívással, pénzintézetének közétett számán győződjön meg a hívás valóságtartalmáról!

· Mindig gyanakodjon, ha

    • az a megérzése támad, hogy ez „túl szép, hogy igaz legyen”;
    • gyors megtérülést ígérnek, és biztosítják arról, hogy a befektetés biztonságos;
    • az ajánlat csak korlátozott ideig él, kimaradhat belőle, lemaradhat róla;
    • az ajánlat csak Önnek érhető el, és megkérik, hogy senkinek se szóljon róla!


Az eredeti hír itt olvasható: https://www.police.hu/index.php/hu/hirek-es-informaciok/legfrissebb-hireink/matrix-projekt/nem-adtak-fel-a-csalok