#rólunk

Újabb három szervezet csatlakozik a KiberPajzs összefogáshoz

2024. december 11. szerda

A Magyar Nemzeti Bankkal közös sajtótájékoztatón jelentette be a Szerencsejáték Zrt., a Mastercard és a Visa, hogy támogató szakmai partnerként csatlakoznak a KiberPajzs projekthez, így az intézményközi összefogás tagjainak száma ezzel tizenháromra emelkedett. A projekt elsődleges célja az ügyfeleik, felhasználóik pénzügyi edukációja, felkészültségük és kibertudatossági szintjük emelése. Az együttműködéssel a tagok szeretnék elősegíteni a potenciális sebezhetőségekkel kapcsolatos információcserét, mellyel az ügyfeleik számára nyújtott szolgáltatásuk biztonságát és színvonalát tudják növelni.

A sajtótájékoztatón Virág Barnabás, a Magyar Nemzeti Bank alelnöke jelentette be az új tagok csatlakozását. Az alelnök köszöntőjében kiemelte, hogy a sikeres digitális gazdaság alapja a bizalom, ezért minden érintett szereplőnek mindent meg kell tenni az online csalások visszaszorítása érdekében.

Mager Andrea, a Szerencsejáték Zrt. elnök-vezérigazgatója azt mondta: a kiberbűnözés területén jelentkező, az utóbbi években folyamatosan növekvő kiberbiztonságot érintő támadási kísérletek a nemzeti lottótársaság által kezelt játékosfiókok tekintetében is veszélyt jelenthetnek, ezért a vállalat kiemelt feladata, hogy a játékosok információbiztonsági tudatosságát erősítse.

„Napjainkban a csalók már közvetlenül a fogyasztókat támadják megtévesztéssel, pszichológiai manipulációval, így felelősséget érzünk abban, hogy segítsük magukat a fogyasztókat is a csalások kivédésében, ezért is csatlakoztunk a KiberPajzs kezdeményezéshez, amelynek keretében tovább erősíthetjük a pénzügyi és kiberbiztonsági tudatosságot Magyarországon” – mondta Sármay Bence, a Visa Magyarországért felelős vezetője.

A projekthez szintén csatlakozó Mastercard itthon és világszerte edukációs kampányokkal igyekszik felhívni a fogyasztók figyelmét az újkeletű kibertámadások veszélyeire, modern technológiákat biztosítva a digitális fizetések biztonságához. A kártyatársaság programhoz való csatlakozása pedig további lehetőséget ad arra, hogy iparági összefogással erősítse a pénzügyi tudatosságot és hatékony védelmet adjon a végfelhasználók számára.

A sajtótájékoztató megtekinthető az MNB youtube csatornáján, az esemény kapcsán kiadott sajtóközlemény elérhető az MNB honlapján.