Idén az első negyedévben a pénzforgalmi visszaélések értéke 9 milliárd forintot tett ki
2024. július 25. csütörtökA pénzforgalmi visszaélések értéke tavaly 23 milliárd forint volt, míg idén az év első negyedévében az online csalások összege elérte a 9 milliárd forintot. - mondta Túri Anikó csütörtökön az M1 aktuális csatornán.
Az emberek már az interneten vásárolnak, intézik a banki tranzakciókat, még a nyaralást is online foglalják, mindez pedig a bűnözőknek is remek terep ahhoz, hogy ők is ide tegyék át a tevékenységüket.
A Nemzetgazdasági Minisztérium közigazgatási államtitkára ismertette a legjellemzőbb elkövetési módszereket, amikor:
- valaki - látszólag a bankjától - kap egy sürgető hangvételű telefonhívást, hogy támadás alatt van a bankszámlája, és felszólítja, hogy azonnal lépjen be a netbankjába.
- az emberek e-mailben vagy sms-ben kapnak egy linket egy (hamis, de a valódira emlékeztető) webáruházhoz, amin keresztül az érintettek összes adata, beleértve a bankszámláikat is a csalók birtokába kerül.
- az emberek látszólag a rendőrségtől kapnak egy sms-t, hogy büntetést fizessenek be és ezáltal szerzik meg az ügyfelek adatait
Túri Anikó elmondta, hogy augusztus 1-jétől életbe lép az a jogszabály, amelynek célja, hogy a visszaéléssel érintett ügyleteknél az ügyfelek ellopott pénzét megfogják, zárolják és utána visszaadják a jogos tulajdonosnak.
A törvény lehetővé teszi azt is, hogy az ügyfelek, a pénzforgalmai szolgáltatók (bankok) és a hatóságok gyorsan és hatékonyan tudjanak információt cserélni.
Túri Anikó kiemelte az edukáció fontosságát az online csalók elleni fellépés kapcsán, fel kell hívni az emberek figyelmét az online csalásokra, azok típusaira, valamint arra, hogyan lehet ellenük védekezni.
Az államtitkár szerint már az eddigi kampányok is eredményesek voltak, hiszen míg 2020 elején még magasabb volt a sikeres online csalások száma, 2023 elejére már túlsúlyban voltak a sikertelenek. Az emberek egyre tudatosabbak és egyre inkább odafigyelnek - mondta Túri Anikó.
- A nyaraláshoz kötődő kibercsalásoktól is óv az MNB „Gondos tervezés, gondtalan nyaralás” fogyasztóvédelmi kampánya tippek és tanácsok 2025. április 28. hétfő
- Beváltható, hamarosan lejáró pontokról szól a legújabb átverés tippek és tanácsok 2025. április 17. csütörtök
- Kibertámadás! podcast – Kvantumszámítógépen fut a DOOM? 1. rész rólunk 2025. április 11. péntek